|
Hatékony, bővülő Malév a cél
Jetfly 2007.11.07. 08:15
Leonov Péter, az igazgatóság alelnöke szeptember 14-étől vezérigazgatóként vezeti a magyar nemzeti légitársaságot. Az új vezérigazgató közel áll a légitársaság tulajdonosaihoz, ismeri a jelenlegi vezetés minden tagját, és körükben nagy a támogatottsága. Személyében látja a tulajdonos azt a határozottságot és integráló erőt, amely képes lehet a vállalat egészének mozgósítására, az átalakítási folyamat felgyorsítására.
Lloyd Paxton személyes okok miatt váratlanul távozott a Malév vezérigazgatói székéből. A 64 éves, széles nemzetközi légiközlekedési tapasztalattal rendelkező brit szakember nagy lendülettel látott hozzá a légitársaság átalakításához, a vállalat anyagi helyzetének stabilizálásához. Erős nemzetközi tanácsadógárdával vette körül magát, segítségükkel és a vállalat 70 munkatársának közreműködésével elindította azt az úgynevezett ReMAke programot, amely célként a bevételek növelését, illetve a költségek csökkentését irányozza elő. Leonov Péter ezt a programot folytatni kívánja. Őt kérdeztük tehát a Malév jövőjéről, az elképzeléseiről, az előtte álló feladatokról.
– Melyek a legsürgetőbb feladatai? – Az első és legfontosabb feladat, hogy egy hónapon belül kidolgozzunk egy stratégiát, amelynek alapján a Malévet egy olyan jól működő légitársasággá alakíthatjuk, amely nem termel több veszteséget. A tulajdonos elvárása szerint 2008-ban nyereségesen kell a Malévnek működnie, s eszerint készítjük el az üzleti tervet is. Az idei év vesztesége azonban már jóval kisebb lesz, mint 2006-ban.
– Mennyi pénzt fektetnek még tőkejuttatás címén a Malévbe? – A privatizáció után mintegy ötmilliárd forinttal emelte meg a Malév tőkéjét a tulajdonos, szeptemberben a vállalt harmincmillió euróból 18 millió eurót juttatott a Malévnek. A fennmaradó részt még befekteti, de a működéshez ennél több friss tőkére nem lesz szükség.
– A vezérigazgatók eddig többnyire kívülről érkeztek a Malév élére. Az ön személyében azonban most minden tekintetben „belső embert” neveztek ki erre a posztra… – Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a tulajdonos AirBridge Zrt. vezetőjeként már korábban, a privatizáció folyamatában megismerhettem a Malév helyzetét. Nem ismeretlen előttem a cég belső élete sem, hiszen mióta megvettük a légitársaságot, részt vettem minden értekezleten, valamennyi döntéshozatalban, így zökkenőmentesen tudom a munkát folytatni. Ez azt is jelenti, hogy élvezem a tulajdonosok, de bátran mondhatom, a menedzsment bizalmát is. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy véleményem és a tulajdonosok véleménye szerint hozzáértő, komoly csapat van most a Malévnél. Ez a felső menedzsmentre és a szakmai vezetésre egyaránt vonatkozik. Fontos programok indultak el, amelyeket együtt fogunk végrehajtani.
– Borisz Abramovics elnök úr a felső vezetőknek tartott szeptember 14-ei értekezleten azt mondta, jelentős munka vár az ön által vezetett menedzsmentre. Gyors, hatékony és professzionális teljesítményt vár el. A tulajdonos nyilatkozataiból úgy tudjuk, hogy ez a stratégia inkább bővülést, semmint szűkítést jelent a cég számára… – Pontosan, bővülést. Nem azt várják a tulajdonosok és a Malévet finanszírozó bankok, hogy a Malévből kisebb cég legyen, hanem azt, hogy hatékonyan működjön. Ez most egy kicsit hiányzik a cégből. A cél csak egy lehet: a Malév eredményt termelő, biztonságosan és jól működő, komoly piaci szereplő legyen Budapesten és Európában egyaránt. Ez hálózatbővítést, járatbővítést, és a későbbiekben akár gépparkbővítést is jelenthet. A Malév tulajdonosa azért fektet tőkét a vállalkozásba, hogy profitot termeljen. Ennek egyik módja a költségek csökkentése, de ez csak bizonyos mértékig lehetséges: a szolgáltatás színvonala nem csökkenhet, a repülés- és utasbiztonságra továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk. A cég hatékonyabb működése érdekében növelnünk kell a repülőgépek kihasználtságát: terveink szerint átlagosan húsz százalékkal repülnek majd többet, mint eddig. A légitársaság bevételei tekintetében már most tapasztalhatók a oneworld-tagság előnyei, ugyanakkor a Malév nyitni fog az orosz piac irányába, szorosabb lesz az együttműködés az AiRUnion légi szövetséggel. A jövő évtől várhatóan már közös repülőtérre járnak majd a Malév és az AiRUnion gépei Moszkvában. Az idei téli menetrendben még nincs lehetőség jelentős változtatásokra, de jövőre új, elsősorban oroszországi célállomások is felkerülnek majd a Malév útvonalhálózatára.

– Milyen más változásokat terveznek még az átalakítás során? – Az első lépést már megtettük, hiszen a Malév repülőgép-javító és -karbantartó leányvállalata, az Aeroplex Kft. megkezdte működését a moszkvai domogyedovói repülőtéren. A folytatásban az Aeroplex oroszországi leányvállalatot alapít, és 2008-ban kiterjeszti működését a krasznojarszki repülőtérre is.
– A stratégia kimunkálása, úgy tűnik, rohamtempóban halad, de ezzel párhuzamosan folyik a ReMAke névre keresztelt bevételnövelő és költségtakarékossági program is. Ennek mi lesz a sorsa? – Az elmúlt hónapokban indult ez a projekt, amely a bevételek növelésére és a költségek lefaragására fokuszál. Ezt természetesen elkötelezetten folytatom.
– Mi lesz a flotta sorsa? Továbbra is az egységesítés a fő cél? – Igen, egységes gépparkra törekszünk. A tervek szerint értékesítjük a négy kanadai gyártmányú CRJ repülőgépet.
– A diszkont légitársaságok mennyiben jelentenek versenyt? – A jelenlétük alapvetően nem befolyásolja a cég működését, sőt a fapados piacon történt átrendeződés, gondolok itt a SkyEurope kivonulására, máris érezteti kedvező hatását.
– Nagy az elfogadottsága és az ismertsége a vállalat vezetői körében. Mit vár a dolgozóktól? – Sokan ismernek a cégnél, hiszen már három éve foglalkozom a Malévvel. Már a privatizációs időszakban elég sok malévest, illetve volt malévest megismertem. Úgy gondolom, hogy nagyon jó a kapcsolatom mindenkivel, sokat beszélgetek az emberekkel. Szeretném ezt a továbbiakban is folytatni, hiszen tudom, csak azt a döntést lehet végrehajtatni, amelyet mindenkivel megvitattunk, amelyet megtárgyaltunk, és mindenki egyetértett vele. Lesznek viták, egyeztetések, de ez természetes. Szeretném, ha valamennyi dolgozónk támogatná a cég eredményessé tételéhez szükséges döntéseket és lépéseket. Azt kérem, hogy támogassák közös munkahelyünket, a Malévet.
– Sűrűn váltják egymást a Malév élén a vezérigazgatók. Ön mennyi időre tervez? – Addig maradok ebben a pozícióban, amíg a magunk elé tűzött célt, vagyis a Malév fejlődő pályára állítását elvégzem. Vagyis nem rövid távra, átmeneti időre készülök, hiszen stratégiai célok megvalósításán dolgozom.
| |