Otto Lilienthal 1848-ban született a pomerániai Anklamban és öccsével, Gustavval együtt már gyerekkorától nagy érdeklődést mutatott a repülés iránt. A még iskoláskorú Lilienthal testvérek kezdetben a madarak repülését tanulmányozták, és ezek alapján csapkodó szárnyat terveztek, amely mozgatás közben felhajtóerőt termel.
Eleven észjárású fiatalemberekként viszont hamar rájöttek, hogy a kor színvonalán a madarak röptének utánzása lehetetlen.
A madarak szárnyaikat egyenként csűrni, rövidíteni, hajlítani tudják, ugyanezt a farkukkal is képesek. A lábaikat repülés közben behúzzák, illetve a lábukkal és fejükkel testsúlyáthelyezést is tudnak végezni, mindezt összehangolva a szélviszonyokhoz, az izomerő egyidejű változtatásával.
Nyilván való volt, hogy a madarak repülését utánzó, izomerővel működtetett csapkodó szárnyas gépek fejlesztése zsákutcába vezet, ezért a sikló eszközök kidolgozására összpontosítottak. Felismerték a repülés három alaptényezőjét - a felhajtóerőt, a hajtóerőt, illetve a kormányzást.
1874-ig számos lebegőszárny modellt kísérleteztek ki. A fiatal Otto eközben Berlinben elvégezte az ipari akadémiát, majd felépített egy gépgyárat, ahol elsősorban gázkazán gyártással, valamint bányagépekkel foglalkozott, de fő szenvedélye továbbra is a repülő szerkezetek tanulmányozása maradt. Az elméletei eredményeket és az addigi tapasztalatokat összefoglalták, és 1889-ben jelentették meg a ma már klasszikusnak számító „Der Vogelflug als Grundlage der Fliegekunst” – A madarak röpte, mint a repülés művészetének alapja című könyvben. Otto helyesen felismerte azt is, hogy a madarak mindig a széllel szemben szállnak fel és le, valamint a szárnyat ívelni kell, hogy felhajtóerő keletkezzék
Mindezek után, 1890-ben a Lilienthal testvérek már elérkezettnek látták az időt arra, hogy megkezdjék a gyakorlati kísérleteket is. A kezdeti kudarcok hatására a reményt vesztett Gustav inkább más elfoglaltságot keresett magának, a rendíthetetlen Otto pedig egyedül dolgozott tovább.
Hamarosan textilszövetből és fűzfavesszőből megépítette a mai sárkányrepülőszárnyakhoz hasonló rögzített, egysíkú szerkezetét, amit – az ellenszelet kihasználva – testsúlyáthelyezéssel kormányzott. A vitorlázóval való első sikeres felszállásra 1891-ben a potsdami Derwitz közeli villánál került sor. Majd 1892-ben megépítette második gépét is és miközben sokat repült, egyre több tapasztalattal gazdagodott. Ekkor már a Berlin közeli ún. Nagy-Lichterfeldén végzett kísérleti repüléseket. Itt egy téglagyár hulladékából alakíttatott ki magának egy kb. 14 m magas és 61 m átmérőjű kúp alakú mesterséges dombot, hogy a széliránynak megfelelően – minden irányban – tudjon siklásokat végezni. Akkoriban már Otto Lilienthal mérnök „légi mutatványai” nagy nyilvánosságot kaptak, a berliniek csapatostul mentek oda, hogy megnézzék az első repülő embert.
Otto végül 1895-ben megépítette legfejlettebb – szintén madárszerű szárnyakkal rendelkező – új kétfedelű siklórepülőgépét, ezt már a Stöllen környéki rhinowi dombokon próbálta ki. A felszállások úgy történtek, hogy nekifutásból elrugaszkodott a lejtős domboldalról, karjával tartotta magát a gép középső részén, és testsúlyáthelyezéssel kormányozta a felületeket.
Ez hasonló a mai sárkányrepülők kormányzásához, azonban Lilienthal csak a lábával tudott testsúlyt áthelyezni és ez behatárolta a kanyarodási képességet, az így kormányzott repülő szerkezet szélsőséges esetekben kormányozhatatlan, másrészt teljesen tehetetlen az oldalról jövő légáramlatokkal szemben, amelyek menthetetlenül felbillenthetik.
Az egykorú szemtanúk beszámolói szerint Lilienthal a kezdeti 100 m-es ugrásoktól eljutott a 250-350 m-es repülésekhez, több mint kétezer felszállást hajtott végre, miközben folyamatosan javított repülőgépeinek kormányozhatóságán és stabilitásán.
Végül már egy kis szénsavgázmotor megalkotásán is dolgozott.
Összesen legalább 18 siklógépet épített, amelyből 15 volt egyfedelű és 3 db kétfedelű. Az általa tervezett és épített, levegőnél nehezebb repülőszerkezet, amelyből több példány is készült, a No. 11 modell volt. E 13 m2 szárnyfelületű siklógépből legalább 8 db-ot építettek, és eladásra is kínálták. Feljegyzések tanúsítják, hogy 1895-ben két darabot egyenként 25 fontos áron az Egyesült Királyságba adtak el, a No. 11-ből napjainkban a Smithsonian National Space and Air Museumban is látható egy példány.
Halála is a repüléssel függ össze, 110 évvel ezelőtt, 1896 augusztus 9-én a rhinowi dombokon éppen egy kétfedelű kísérleti siklógéppel végzett repülést miközben egy hirtelen szélroham megbillentette a gépet. Lilienthal mintegy 15 méter magasból lezuhant, és amikor a roncsok közül kiemelték, kiderült, hogy gerinctörése van. A nagy aviatikus csaknem 24 órát szenvedett egy berlini kórházban, mielőtt meghalt.
Utolsó szavai: „Áldozatok nélkül pedig nem megy…”