A legvidámabb amerikai metropolis az utcákon hömpölygő tömeggel és pénzköltésre csábító neonreklámjaival egy óriási élményparkra emlékeztet, ahol a kikapcsolódást kereső látogatók különféle bárokban szórakozhatnak, kedvükre ehetnek-ihatnak, de ha kedvük úgy tartja, akár kora délután is megtekinthetik a világ leglátványosabb revüjét. Akik viszont kifejezetten azért utaznak Vegasba, mert ettől remélik sorsuk jobbra fordulását, azok kaszinók és játéktermek tömkelegében próbálhatnak szerencsét. Úgy tűnik, hogy Nevada államban is érvényes az a közmondás, amely szerint a remény hal meg utoljára, mert a McCarran nemzetközi légikikötő két terminálján tavaly már 47,6 millió utas fordult meg. A parádés teljesítménnyel a reptér tizenegyedik lett a világranglistán, míg az Egyesült Államokban a hetedik, lekörözve ezzel Houstont, Phoenixet és a New York-i Newarkot. Ami pedig a gépmozgások számát illeti, az elmúlt évben regisztrált 609 472 le- és felszállással világviszonylatban is az előkelő hatodik helyen landoltak.

Köztudott, hogy a szerencsejátékosok Mekkájában minden a pénz körül forog, ennélfogva a nap huszonnégy órájában és bárhol lehet játszani. A repülőteret üzemeltető vállalat (DOA) ebből a liberális szemléletből kiindulva (és persze a busás nyereségre kacsintva) ezerháromszáz játékgépet állított fel a terminálokon, hogy a turisták már a poggyászkiadó területen bemelegíthessenek a vegasi kalandra. Persze a káprázatos nyereményekkel kecsegtető játékból többnyire a falánk pénznyelők kerülnek ki győztesen, így aztán az egykarú rablók évente mintegy negyvenmillió dollárral gyarapítják a DOA amúgy is jelentős profitját. 

A zömmel bányászok és iparosok lakta település közelében 1942-ben létesített parányi repülőtér az évtizedek során ezerkétszáz hektáros területen fekvő, ötvenhárommilliós kapacitású komplexummá fejlődött. A légikikötő jövőjét alapvetően meghatározta, hogy az amerikai utaztatók az 1960-as évek végén élménytúrákat kezdtek szervezni a szórakoztatóipar fellegvárába, ahová nagy befogadóképességű gépekkel érkeztek a látogatók milliói az ország minden szegletéből. Egyre több légitársaság kapcsolódott be a turistacsoportok szállításába, következésképpen a szélsebes tempóban fejlődő utasforgalom az 1970-es években már átlépte a tízmilliós határt. A DOA az évtized során újabb szárnyakkal toldotta meg a kiszolgálóegységeket, csakhogy a prognózisok továbbra is két számjegyű növekedést jósoltak, ezért elkerülhetetlenné vált a kapacitás bővítése és az infrastruktúra korszerűsítése.

1982-ben elkészültek a második terminál tervei, s ekkor meghirdették a háromszázmillió dollárt felemésztő „McCarran 2000” modernizációs programot, hosszú távra megteremtve ezzel a sikeres működés feltételeit. Amint elkezdődött az építkezés, a sivatag homokjából gombamód nőttek ki a létesítmények. Rekordidő alatt készült el az új központi kezelőépület, a kör alakú szatellitben végződő négy móló, valamint egy kilencemeletes parkolóház és a konferencia-központ. A beruházás következő lépcsőjében meghosszabbították mind a három kifutópályát, ráadásul egy 4423 méter hosszú negyediket is építettek. Végül az infrastruktúrát korszerűsítendő üzembe helyeztek egy nagy teljesítményű számítógépes rendszert, ami azt eredményezte, hogy gördülékennyé vált az utasok kezelése és beszállítása.

A McCarran légikikötő természetesen a következő időszakban is élen járt a technika legújabb vívmányainak alkalmazásában. Az Egyesült Államokban elsőként olyan újdonságokkal bővítették a szolgáltatási kínálatot, mint a nagysebességű vezeték nélküli internet ingyenes használata, illetve ötven check-in automatát szereltek fel a központi kezelőcsarnokban, egyszersmind tízet a konferencia-központban is az elektronikus jeggyel utazók számára. De a DOA emellett arról is gondoskodott, hogy az utazók hangulatos környezetben tölthessék vásárlással és fogyasztással a várakozási időt. Ezért a kényelmes ülőbútorokkal berendezett kiszolgálóegységekben százra növelték a vendéglátóhelyek számát, míg a vásárolni óhajtók – a giccses vegasi emléktárgyakat áruló boltoktól az elegáns butikokig – kilencven különböző üzletben költekezhetnek.
A légitársaságok pedig azért kedvelik a világ száznegyven pontjáról járatokat fogadó modern repülőteret, mert itt lényegesen kevesebbet fizetnek a színvonalas kiszolgálásért, mint a zsúfolt gyűjtő-elosztó központokban. A legjobb ügyfél havi 1,2 milliós utasszámmal a Southwest Airlines, s miután a diszkontcég harmincöt százalékkal részesedik a forgalomból, ezért abban a kedvezményben részesül, hogy járatait egy huszonegy utashíddal felszerelt külön szárnyon szolgálják ki. A Southwestet fontossági sorrendben a US Airways és a United követi, a középmezőnybe pedig olyan légitársaságok tartoznak, mint például a Delta Connection, az American Eagle és a JetBlue.
A külföldi légitársaságok sorát az Air Canada nyitja, de jelentős a bmi, az Aeroméxico és a Virgin Atlantic menetrendszerű járatainak száma is. Mindennek köszönhetően a Las Vegas-i McCarran repülőtéren ma már napi 130 ezer utast fogadnak, mondhatni ideális körülmények között.