A beteljesüléshez hosszú évek kitartó munkáján, és ordibáló utasokon keresztül vezetett az út. Majdnem légi utaskísérő lett belőle, de végül, talán az utolsó pillanatban mégiscsak rátalált a számára kijelölt kifutópályára. Hajdu Gergely most harminchárom évesen a Malév egyik első tisztjeként utasszállító gépeket vezet.

A szüleim korán önállóságra neveltek, és megbíztak bennem. Hétvégente felvettem a szép ruhámat, felszálltam az Engels téren a Volánbusz reptéri járatára, s kimentem nézelődni. Volt nálam egy Pajtás fényképezőgép, csináltam borzasztó rossz minőségű felvételeket, és ha volt egy kis spórolt pénzem, akkor a bisztróban vettem magamnak egy pogácsát. De nekem már az is ünnep volt, hogy felültem a reptéri járatra. Sőt, amikor reptéri dolgozók is utaztak a buszon, és én hallgattam, hogy mit beszélnek, egy kicsit bele is éltem magam az egésznek a hangulatába. Ezt csináltam nagyon sokszor, nem tudom, hogy hányszor - meséli.

Tizenhárom éves volt, amikor a tévében a Perpetuum Mobile egyik adásában feltettek egy kérdést: Honnan kapta a nevét a Ferihegyi repülőtér? Nem tudta, hogy mi lesz a nyeremény, sőt, a választ sem, de felhívta telefonon a reptéri információt, ahol nem azt mondták neki, hogy ne tessék szórakozni, hanem, hogy pillanat, keresnek valakit, aki tudja. Így végül beküldte a választ egy levelezőlapon, hogy Mayerffy Ferencnek hívták azt a sörfőző mestert, akinek a mai repülőtér területén voltak legelői, szőlőbirtokai. Ezután behívták egy televíziós vetélkedőbe, s bár azelőtt sosem látott közelről repülőgépet, amikor be kellett mutatni, mi a dolga egy légi utaskísérőnek, hibátlanul teljesítette a feladatot. A fődíjat végül az ő csapata nyerte meg, egy dániai utazást Legolandbe. Ekkor ült először repülőgépen.

Népszabadság - Kovács Bence Néhány évvel később már vitorlázórepülést tanult Dunakeszin. Az itt megismert maléves pilótákra úgy tekintett, mint félistenekre, és úgy gondolta, hogy sohasem fog hozzájuk felérni. Nem hitt eléggé magában, pedig az oktatói biztatták, szépen repül. Érettségi után légi utaskísérésre szerette volna adni a fejét, mert azt is hatalmas dolognak tartotta. Úgy döntött, jelentkezik a Malévhez, s ahová lehet, felveteti magát. Beadta az önéletrajzát, és sikerült is elhelyezkednie a kereskedelmi ágazaton.

- Fél évig tanfolyamokra jártam, egy negyedévig ültem egy kolléga mellett, és néztem, ahogy dolgozik, majd negyedévig én csináltam a munkáját, s ő nézte, hogy én mit csinálok. Ilyet manapság nem engednek meg, mert micsoda időpazarlás. A szigorú főnöknőm nem engedett el légi utaskísérőnek soha ez alatt a hat év alatt, pedig többször próbálkoztam, hogy repüljek.

Hat év után vezetői pozíciót ajánlottak neki az utasforgalmi osztályon. Nehéz volt dönteni, tudta, ha elvállalja, talán végleg le kell mondani a légi utaskísérésről. Ha nem teszi, talán már sosem veszik majd komolyan, amiért egy ilyen lehetőséget emiatt visszautasít. Utólag már nem bánja, hogy igent mondott. Nemcsak emberismeretet tanult, hanem azt is, hogyan kell a haragos embert megértővé változtatni. A munkának volt kellemesebb része is, amikor valamilyen híresség VIP-kiszolgálását kellett megszerveznie, ráadásul mégiscsak kipróbálhatta magát légi utaskísérőként is.

- Megkérdezték, volna-e kedvem megnézni, hogy hogyan is dolgoznak. Ezt én nagy örömmel vállaltam, és egy teljes éven keresztül minden szombaton és vasárnap repültem. Akkor jöttem rá arra, hogy a légi utaskísérés elhaladt felettem, mert én a régi korokat próbáltam úja felidézni azzal, hogy egy kicsit az utasnak nemcsak a kiszolgálója voltam, hanem a társalkodója is. Rákérdeztem, ha láttam, hogy valami bántja. Az út végén érdeklődtem, hogy minden rendben volt-e. Azt szerettem volna éreztetni az utassal, hogy amit ő ott kap, az valami olyan plusz, amiért érdemes volt akkor aznap arra a repülőre felülnie. Erre ma már nincs idő. Felgyorsult a világ, amit az az elegancia jelentett, már nem létezik. Az a fajta egymás iránt érzett tisztelet ma már nincs. Senki nem akar színjátékot, mindenki azt akarja, amiért a pénzt letette, és semmi többet. Csakhogy ez elveszi az egésznek a báját, a szépségét, az egésznek az értelmét. A repülés nem autóbusz. A formaságoknak legalább bizonyos szituációkban meg kellene maradniuk, és szerintem a reptér pont ilyen. A báj, az elegancia, a kellem, a küllem, ez mind hozzátartozik a repüléshez. Nagyon sajnálom, hogy nem születhettem az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején, amikor ezek a dolgok még számítottak.

Úgy érzi, talán az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy mégiscsak pilóta lesz. Egy barátja, aki azóta már kapitány, felajánlotta, hogy menjen el vele oda-vissza járatokra. Az utak során rádöbbent, hogy mégiscsak meg lehet tanulni repülőgépet vezetni, és akkor úgy döntött, hogy belevág. Hétvégén légi utaskísérősködött, hétköznap pedig tanult. Jó időben a levegőben, rossz időben a földön, a tanteremben. Három év múlva letette a vizsgáit, és irodista pályafutása hattyúdalaként jelentkezett a Malévhez pilótának. A felvételin szóbeli, írásbeli és pszichológiai alkalmassági és szimulátoros gyakorlati vizsga volt, ezután következett a nagygépes tanfolyam, melynek során előbb megismerkedett a repülőgéppel, és szimulátorral vészhelyzeteket gyakorolt. Csak ezután ülhetett be egy igazi gépbe egy oktatókapitánnyal.

Már három éve repül, s pilótaként is úgy gondolja, hogy az utasok miatt érdemes igazán ezt csinálni, szépen repülni, szépen leszállni, vagy bemondani a látnivalókat menet közben.

- Azok voltak a felemelő pillanatok - meséli -, amikor késő este mentem a reptéren a belső szervizúton az autómmal a naplementében - már nem volt forgalom, az összes repülőgép felszállt, az éjszakaiak még nem jöttek meg -, és arra gondoltam, hogy amikor kilencéves kisgyerek fejjel kint voltam a teraszon. Egész életemben ide vágyódtam, volt olyan is, hogy késő éjszakáig maradtam bent az irodában, aminek az ablaka a repülőtér betonjára nézett. Lekapcsoltam a lámpákat, és az éjszakai fényekben gyönyörködtem. Nagyon sok szoros barátságra, kötődésre lehet találni a légi közlekedésen belül, mert olyan speciális munka, amit csak szívvel-lélekkel tudsz csinálni. Máskülönben nem éri meg.